2008-ban történt

1991 óta működő közhasznú Alapítványunk két fő feladata az ismeretterjesztés és rehabilitáció, melyeket ez évben is terveink szerint sikerült megvalósítanunk.
A feladatokat fizetett alkalmazott nélkül, az ötfős kuratórium és 3 állandó-, valamint 15-20 alkalmi önkéntes segítségével sikerült elvégezni. Az OVSZ-Szervkoordinációs Irodával 2008. január 15.-én létrejött együttműködési megállapodás keretében számtalan közös „akciónk” volt a donácó - transzplantáció számának növelése érdekében, a gyermekek rehabilitációjában együttműködő partnereink a TRAPPANCS Egyesület és a Mosoly Alapítvány.

„Árnyék és Fény” c. fotókiállításunk 2003 óta vándorol az országban, eddig több mint 70 helyszínen volt látható. A kiállítás művészi módon mutatja be a szervkivételt, a szervbeültetést, a művese kezelésen lévő betegeket, és az új szervvel élő dolgozó, szülő, sportoló – újjászületett – embereket. http://www.transalap.hu/fotokiallitas2.htm
2008-ban 10 újabb helyszínen mutattuk be: Dunaújváros (Művház, Kórház), Kalocsa, Baja, Szentes, Orosháza, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Makó, Kistarcsa.
A kiállítást minden esetben a helyi kórház igazgatója nyitotta meg, a Szervkoordinációs Iroda igazgatója pedig tájékoztatást tartott a hazai donációs helyzetről.

Előadást tartottunk laikusok számára 4 alkalommal, a miskolci Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ meghívására a szociális munkások szakmai továbbképzésén, és a Szervkoordinációs Iroda által - a donációban résztvevő orvosok számára – szervezett 4 tanfolyamon. Részt vettünk hét hazai, és egy nemzetközi kongresszuson, ebből 5 alkalommal előadóként.

Szervdonációs és Transzplantációs Európa-, és Világnapot rendeztünk második alkalommal, a Szervkoordinációs Iroda közreműködésével október 12.-én. A délelőtti sportprogramot színesítette, és fényét emelte az olimpikon úszók és ismert labdarúgók részvétele. Nagy élmény volt mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, hogy együtt sportolhattak a hírességekkel: Güttler Károllyal, Szepesi Nikolettel, Dara Eszterrel, Bicskei Bertalannal, Zsivoczky Gyulával, Dajka Lászlóval.
Délután Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter Pro Vita díjat adott át 38 embernek, akik egyik veséjüket, vagy májuk egy darabját ajándékozták szerettüknek, és ezzel életet mentettek. Dr. Alföldy Ferenc sebészprofesszor Szt. Kozma és Damján díjat kapott, amit Szalamanov Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumi elnöke adott át. A Szt. Kozma és Damján díjat ebben az évben hozta létre a Transzplantációs Alapítvány, és minden évben annak a személynek ítéli oda a kuratórium, aki munkásságával kiemelkedőt tett a hazai szervátültetés érdekében.

Gyermekprogramjaink ebben az évben is szép számmal voltak. Minden rendezvényünk a gyermekek számára ingyenes, a nyári táborban 12 év alatti gyerek egy kísérőjének részvételi díját is az alapítvány fizeti.

- Februárban háromnapos családi hétvégét rendeztünk vetélkedőkkel, farsanggal Balatonvilágoson, a Hotel Volánban (létszám: 120 fő)

- Márciusban 5 gyereket vittünk a Szervátültetettek Téli Világjátékára Finnországba, Rovaniemibe. http://www.transalap.hu/hirek2.htm

- Májusban a budaörsi repülőtérről szállhattak fel városnéző körútra trappancsaink a világ egyetlen működő LI-2 tip. gépével, Bochkor Gábor kíséretében.

- Júniusban a hagyományos MI IS NYARALUNK – MI IS SPORTOLUNK táborban Balatonvilágoson, a Hotel Volánban ismét együtt voltak kicsik és nagyok, 1-21 éves korig. A 160 résztvevő állítása szerint ez a tábor volt eddig a csúcs! http://www.transalap.hu/nyaral08.htm

- Szeptemberben 6 gyereket vittünk Würzburgba (Németország), a Művesekezeltek és Szervátültetettek Európa Játékára. Kis sportolóink ismét hatalmas sikereket arattak, Dózsa Dávid (13 éves úszó) az Európa Játék legeredményesebb férfi sportolója lett. http://www.transalap.hu/hirek3.htm

- Az ASTELLAS Gyereknap szeptemberben Miskolc-Tapolcán került megrendezésre, 125 fő részvételével. Program: kirándulás Lillafüredre kisvasúttal, ott ebéd, majd fürdőzés a tapolcai termál barlangfürdőben, este diszkó, másnap a Diósgyőri Vár, ill. az aggteleki Baradla barlang megtekintése. http://www.transalap.hu/httpd/pages/hirek4.htm

- A gyermekek sportolását az alapítvány egész évben támogatta anyagilag és sportszerelések adományozásával.

- A TRAPPANCS újságot 2008-ban is megjelenthettük, köszönhetően az Astellas Pharma cégnek és az NCA pályázatán nyert támogatásnak. http://www.transalap.hu/httpd/pages/trappancs.htm

- A Mosoly Alapítványnak köszönhetően ismét hat szervátültetett gyerek és egy kísérő édesanya juthatott el a párizsi Euro Disneybe, valamint tíz gyerek a Magyar Színházban rendezett Karácsonyi ünnepségre.

Sikeres Jótékonysági bált rendeztek szervátültetett gyerekek szülei Szedresen, és Alsónémediben a nyári rehabilitációs tábor javára. Alsónémediben az alapítvány képviselői is jelen voltak, és bemutatták a MI IS NYARALUNK táborról készült filmet.
Magyar Telekom „Az Ügy” pályázatán alapítványunk bekerült a nyertes szervezetek közé, akikről Kandász Andrea filmet készített. http://www.transalap.hu/filmek.htm A TV2 éjszakai műsorán látható filmre a nézők szavazhattak. A fődíjat elnyerő Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány szeptember 7.-i rendezvényük bevételét felajánlotta a szervátültetett gyerekek nyári tábora javára.
A Szerencsejáték ZRT megajándékozott bennünket egy Toyota Yaris autóval.


Köszönjük minden támogatónknak, és önkéntes segítőinknek, hogy feladatainkat a terveink szerint teljesíthettük!



tabor

plakat

europanap

oklev

farssang

rep

sport

tapolca

kistarcsa

fel