|
|
|
A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért közhasznú alapítvány
életében, működésében is érezhető volt a 2007. évi általános gazdasági megszorítás,
a cégek és magánemberek adakozó „kedve” az előző évhez képest erősen csökkent.
Így mi is csökkenteni kényszerültünk a kiállítások számát, és a szociális
támogatásokat. Egyéb programjaink – nem kis nehézség, erőfeszítések árán
- a tervezettnek megfelelően, változatlan formában megvalósultak.
Árnyék
és Fény fotókiállításunkat, mely 2003. ősze óta vándorol az országban, újabb
hét helyszínen mutattuk be:
Csepel
Plaza, Jászberényi Városi Könyvtár, Kanizsa Plaza (Nagykanizsa), Zala
Plaza (Zalaegerszeg), Tapolca – Kultúrház, Óbudai Kultúrház, Szekszárd
– Babits Művelődési Ház
Felvilágosító
előadást tartottunk tíz alkalommal (iskolákban, klubokban, cigány-telepen,
„Egészségnapon”, „Vesevilágnapon”, egészségügyi intézményekben, donációban
érintett egészségügyi dolgozók számára)
Az ismeretterjesztés terén nagyot léptünk előre, mert végre (2004-ben kezdtük
szervezni) sikerült a Mindentudás Egyeteme nagysikerű előadás sorozatába
a transzplantáció témát behoznunk. Járay Jenő professzor úr április 16.-án
tartotta előadását, melyet a különböző TV-csatornák többszöri ismétlésének
köszönhetően milliók hallhattak. Alapítványunk meghívottként - az előadás
előtt bemutatkozó - ismeretterjesztő tevékenységet végezhetett; könyveket,
újságot osztottunk, filmjeinket vetítettük.
Áprilisban az Első Magyar Inner Wheel Klub jótékonysági Virágvasárnapján
mutatkozhattunk be. A Virágvasárnap bevételének felét alapítványunk, felét
a Csodalámpa Alapítvány kapta.
Két külföldi és hét hazai kongresszuson vettünk részt, ebből hatszor előadóként.
Gyerekprogramjaink
ebben az évben is szép számmal voltak:
Januárban 5 gyerek számára biztosítottuk a részvételt (és utazást) Svájcba,
a TACKERS (Transzplantált Gyerekek Kalandtábora) program keretében.
A világ minden részéből találkoznak itt szervátültetett gyerekek, és
ingyen szerelést, síruhát és oktatást kapnak.
Februárban Velencén, a Juventus Hotelben családi hétvégét rendeztünk
vetélkedőkkel, sportolással, farsangolással. A gyerekek részvételi költségét
az alapítvány fizette.
A Budapesti Különleges Mentőkkel együttműködve különlegesen izgalmas
Gyereknapot szerveztünk, motorozással és igazi sztárokkal.
Júliusban negyedik alkalommal rendeztük meg a
„Mi is nyaralunk” és „Mi is sportolunk” tábort Balatonon, ezúttal Alsóörsön.
A tábor minden gyermek számára, valamint a 12 év alatti gyermek-, és
a mozgáskorlátozott gyerek, ill. fiatal egy kísérője számára ez alkalommal
is a részvételi költséget az alapítvány biztosította.
Egyre több gyerek sportol már az alapítvány ösztönzésére és támogatásával.
Idén két atlétika, és számos úszóversenyen vettek részt a Trappancsok.
A legkiválóbb sportolók az alapítvány segítségével részt vehettek -
az augusztusi kemény edzőtábor után - a Szervátültetettek XVI. Világjátékán,
Bangkokban. Sajnos, végül csak négyen utazhattak, mert hárman megbetegedtek.
A résztvevő három úszó gyerek viszont 15 éremmel tért haza, tollaslabdázónk
pedig felnőtt emberré érett a majd’ háromhetes úton.
A Mosolyalapítvány ismét lehetőséget adott hét szervátültetett gyereknek,
és egy kísérőnek a párizsi Disneylandbe utazni.
Az őszi családi hétvégét októberben, Szilvásváradon rendeztük a TRAPPANCS
Sportegyesülettel együtt. A pénteki lovaglás, a szombati nagy túrázás,
majd a megérdemelt vacsora után a világjátékon járt gyerekek beszámoltak
élményeikről, és bemutattuk az útról készült filmet. Ennek hatására
újabb gyerekek léptek be a Trappancs Sportegyesületbe. A gyermekek részvételi
költségét az alapítvány és az egyesület fizette.
Különböző szervezetek által rendezett karácsonyi ünnepségekre kaptak
meghívást, és szerveztük rá a szervátültetésre váró-, és szervátültetett
gyerekeket, így pl. a szokásos Mosolyalapítvány – rendezvényre, a Magyar
Színházba, vagy a Magyar Vöröskereszt Bábszínházi rendezvényére.
A szervátültetésre váró-, és szervátültetett gyerekek lapját, a TRAPPANCS
újságot sikerült a terv szerint, minden negyedévben kiadnunk.
Az
OVSZ Szervkoordinációs Irodája és a Magyar Transzplantációs Társaság közreműködésével
október 14.-én megrendeztük első alkalommal Magyarországon a Donációs és
Transzplantációs Világnapot, mely keretében összemérték erejüket a transzplantáltak
és a transzplantációban résztvevő orvosok, ápolók, koordinátorok. Az MTSE
által 1996-ban alapított kupa győztese a szervátültetettek csapata lett
ismét, mint eddig szinte mindig. A Világnap másik fontos eseménye a Pro
Vita díj átadása volt, melyet 2004-ben kezdeményezett az alapítvány az élődonorok
számára, akik tettükkel életet mentenek. A kezdeményezésből végre rendelet
lett, és október 14.-én 54 ember vette át a díjat Dr. Horváth Ágnes miniszter
asszonytól.
Novemberben a polgármester által patronált Jótékonysági Bálon vettünk részt
Alsónémediben, ahol bemutattuk a nyári táborról, és a bangkoki világjátékról
készült filmünket. A bál bevételén fele-fele arányban osztozik alapítványunk
és a Csodalámpa Alapítvány, mely szervezet sok szervátültetésre váró-, és
szervátültetett gyerek kívánságát teljesítette már.
2007-ben az alapítványnak alkalmazottja nem volt, a feladatokat a kurátorok,
a kuratórium elnöke és önkéntesek látták el.
A honlap frissítését, az. újság grafikai munkáját és nyomdai előkészítését,
és a bangkoki világjátékról készült filmünket megbízási szerződés keretében
végezte
Tarján Iván.
2007-ben egyetlen pályázatot nyert alapítványunk: a Nemzeti Civil Alapprogram
működési támogatásra kiírt pályázatán 1,5 mill. Ft-ot. Az Egészségügyi Minisztériumtól
400.000 Ft támogatást kaptunk a Donációs és Transzplantációs Világnap megrendezéséhez.
Köszönjük
minden támogatónknak és önkéntes segítőinknek, hogy a nehézségek ellenére
is megvalósíthattuk kitűzött céljainkat! |
|
|
|